A Lego, a szőlővédelem és az adatmentés

Csaba beszéd

A Lego, a szőlővédelem és az adatmentés

09:29 05 június in Egyéb
0 Comments

Mi a közös a gyerekek körében népszerű építőkockákban, az adatmentésben és a szőlővédelmi előrejelzésekben? Nem túl sok, kivéve talán azt, hogy ebben a hónapban három, az említett szolgáltatásokkal, termékekkel foglalkozó cég vehette át a Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől a Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezésére alapított „Díj a Sikeres Vállalkozásokért” díjat.

Az elismerést 2013. augusztusától kezdődően havonta három kategóriában („A hónap beruházója”, „A hónap kis- és középvállalkozása”, illetve „A hónap induló vállalkozása” címmel) ítélik oda a kritériumoknak megfelelő vállalkozásoknak.

Örömteli, hogy május hónap díjazottja a QuantisLabs Kft. lett a „A hónap induló vállalkozása” kategóriában. Rajtunk kívül két másik neves cég, a Lego („A hónap beruházója”) és a KÜRT Zrt. (A hónap kis- és középvállalkozása) részesült elismerésben.

A díjakat Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter adta át a június 16-i, Design Terminálban tartott ünnepségen, aki többek közt elmondta, hogy örömteli lenne, ha a magyar szőlő- és borkultúra nem csak a kiváló borokról és a történelmi borvidékeinkről lenne híres, hanem arról is, hogy a termelés során a bortermelők a legmodernebb technológiákat alkalmaznák.

Árendás Csaba, a QuantisLabs Kft. ügyvezetője úgy nyilatkozott, hogy a cég jövőbeli céljai közt szerepel a Szőlőőr szőlővédelmi előrejelző-rendszerátállítása további gyümölcsökre, zöldségekre, így járulva hozzá a minőségibb mezőgazdasági termeléshez.

A hónap kis- és középvállalkozása díjazott kiválasztása során azok a vállalkozások részesülnek elismerésben, amelyek foglalkoztatottainak száma nem csökkent, szigorú fizetési morállal bírnak, export- és vagy beszállítói tevékenységet folytatnak, innovációs tevékenységet végeznek, továbbá rugalmas foglalkoztatási formákat, munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű személyeket alkalmaznak.

No Comments

Post A Comment