Tudományok és tehetségek kertje – sikerre ítélve

Csaba

Tudományok és tehetségek kertje – sikerre ítélve

09:08 23 szeptember in Egyéb

Műegyetemi részvétellel zajlott a Jövő Hídja elnevezésű program folytatásaként szombaton debütált rendezvény a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében.

„Ezek a fiatalok a sikeres jövő igazi képviselői, akik nemcsak magukat, hanem hazájukat is sikerre ítélik” – emelte ki Bartók Marcell főszervező, a Tudományos Hasznos Emberi (THE) program projektvezetője. A rendezvényen látni, érezni, tapintani lehetett az innovációkat, találmányokat, a vállalatok, kutatóintézetek és a fiatal feltalálók pedig maguk is örömmel számoltak be felfedezéseikről a laikusoknak és szakmabelieknek egyaránt.

Az előadók között volt Árendás Csaba, a Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék kutató-fejlesztő mérnöke, aki a QuantisLabs Kft. nevű műegyetemi spin-off cég képviseletében beszélt a technológia transzfer gyakorlati megvalósításáról. Ők fejlesztették ki a Smart Vineyardot, egy különleges, szenzortechnikán alapuló szőlőőrrendszert, amely jelentős mértékben képes minimalizálni a veszteségeket. A magyar innováció olcsóbb előállítást és jobb minőséget ígér.

A cikk teljes terjedelmében itt olvasható: http://www.bme.hu/hirek/20130923/Tudomanyok_es_Tehetsegek_Kertje_sikerre_itelve